Keresési feltételek
Bled
2 felnőtt
Szűrés fontosság szerint

Bled - Bled

BLED
Bohinj 26 km, Brnik 36 km, Ljubljana 76 km
Bled – Budapest: 516 km

 

A település területe már a kőkorszak óta lakott. A bledi vár első említése II. Henrik 1004. április 10-re datált adományozólevelében található, mikor Uelden néven I. Albuin brixenipüspöknek adományozta a vidéket. 

A 19. század második felében Arnold Rikli (1823–1906) svájci üzletember jelentősen hozzájárult a város turisztikai fejlődéséhez. Az enyhe éghajlat miatt Bledet már számos arisztokrata látogatta akkoriban a világ minden tájáról. Ma fontos kongresszusi és sportközpont (golf, horgászat,lovaglás), valamint hegyi túrák kiindulópontja, melyek egy része a közeli Triglavi Nemzeti Parkba vezet.


Bled legnagyobb turisztikai attrakciója a gleccservájta Bledi-tó. Több kisebb folyó táplálja. Ezek legismertebbike a Savica, melynek vízesése turisztikai látványosság is. Felette egy szirten pedig az emblematikus Bledi vár látható.

A tó közepén egy kis szigeten áll a Nagyboldogasszony-templom. A sziget templomához 99 lépcső vezet. Esküvőkkor a hagyomány szerint a vőlegény által vezetett menyasszonynak ez úton csendben kell vonulnia.A szigetről gyakran hallani harangzengést, mivel az a hiedelem, hogy aki háromszor megrántja a harang kötelét, annak nagy szerencséje lesz.

A szigeten már az őskorból való nyomokat is találtak. A templom előtt állt Živa, a szláv szerelem- és termékenységistennő szentélye. A szigetre csónakkal, vagy a helyi, Pletna nevű bárkával lehet eljutni.


Bled Szlovénia-szerte ismert a vaníliakrémes krémeséről (kremna rezina vagy kremšnita). Egész évben élményekben gazdag, kulturált üdülést biztosít az oda látogatóknak.

 

Bled szállás ajánlatok

Nem található rekord